Az emésztés és az epeműködés szerepe az immunrendszer megfelelő működésében, a herpesz- és vírusellenességben - videó
A gyomorban található gyomorsav nagyon sok baktérium, vírus, gomba és mikroorganizmus semlegesítését, lebontását segíti, emellett az alsóbb bélszakaszokban az epének és az epesavaknak is van fertőtlenítő hatása, és ha nem termelődik megfelelő mennyiségű epe, akkor ezek a funkciók sem működnek megfelelően.
Ha az emésztőrendszer rosszul működik, akkor ez az egész nyirokrendszer is túlterhelődik illetve endotoxin (a baktériumok lebomlása során keletkező méreg) kerül be a szervezetbe, amelyeket az epe normál körülmények között semlegesítene. Ezek a folyamatok citokinek, gyulladásos faktorok termeltetését váltják ki, ami számos emésztőrendszeri és bőrbetegség kiinduló pontja lehet.
Forrás: D1 TV – Vitalitás című műsor 2020 (Felirattal, kb 6 perc, Dr. Balaicza Erika belgyógyász és Béky László természetgyógyász beszélgetése)
Ez nem csak az immunrendszer aktivitását rontja, akár a bélben krónikus gyulladásos folyamatok kialakulását hozhatja létre, hanem ízületi gyulladások-, bőrtünetek és allergiás folyamatok létrejöttéhez is hozzájárul. Ezért nagyon fontos, hogy amikor valakinek krónikus gyulladásos betegsége van, vagy legyengült az immunrendszere, bőr problémái vannak, ízületi gyulladása van, visszatérő fertőzésekre hajlamos, akkor az emésztőrendszerét feltétlenül támogassa és az epehiányos állapotát csökkentse.
Erre alkalmasak az epesavak, mert egyrészt az emésztést, zsírok lebontását segítik, másrészt az endotoxinok lebontását is segítik. Ezen felül pedig különböző baktériumok és zsír burkolattal rendelkező makrovírusok (pl.: influenza, herpesz, sárgaláz) lebontásában is részt vesznek.
Tehát, akinek emésztési és/vagy epeműködési problémája van és kicsit nagyobb védelmet szeretne a vírusokkal szemben is, annak érdemes a vitaminokon és immunerősítő gyógynövényeken kívül még epesavakat is használni megelőzés céljából, az epehiányos állapotának az ellensúlyozására.
Epesavakkal a herpesz ellen!
Mi a herpesz?
Hogyan alakul ki a herpesz?
Pl. ha egy kiadós étkezés alkalmával túl sok ételt fogyasztunk, akkor pár napon belül megjelenhetnek ajkunkon a kis herpesz hólyagok. Normál esetben az epesav elpusztítja az emésztőrendszerbe került herpesz vírust, viszont ezekre a megterhelő étkezésekre nincs felkészülve az epehólyagunk és a gyomrunk, így a herpesz vírus elszaporodhat.
Mit tehetünk a herpesz ellen?
Ilyenkor érdemes a hagyományos krémek mellett epesav tartalmú kapszulát szedni, ugyanis az epesavak zsírbontó hatásuk révén segítenek az immunrendszernek a lipid / zsír burkolattal rendelkező herpesz vírusokat elpusztítani.
Forrás: Dr. Tihanyi István iridológus, gyermekgyógyász, természetgyógyász (Echo TV Vitalitás 2011)
Mit mond a tudomány?
Dr. Bertók Lóránd az epesavas kutatások nemzetközi szaktekintélye, az MTA doktora a következőket írta Az Epesavak szerepe a szervezet fiziko-kémiai védelmében (Magyar Tudomány, 2008/07) című tanulmányában:
“Valószínűnek látszik, hogy az időleges és részleges epesavhiány fontos lehet, például a herpeszfertőzések kialakulásában nagyobb táplálkozási túlterhelések (például lakodalmak, keresztelők zsíros ételei stb.) után.”
A GALLMET termékek MINDEN magyar gyógyszertárban és a gyógynövény szaküzletekben is kaphatók vagy megrendelhetők!
Mindkét GALLMET termék hasonló mennyiségben tartalmaz epesavakat, de a GALLMET-Mix gyógynövényeket is tartalmaz, melyek kiegészítik az epesavak emésztést támogató hatását.
20 000 Ft kosárérték felett 1 390 Ft szállítási kedvezményt adunk, 30 000 Ft felett pedig további 5% kedvezményt!
Vásároljon közvetlenül a gyártótól!
A GALLMET terméket mindenki saját felelősségére használja és ajánlott, hogy az orvosával is egyeztessen!
A nemzetközi szállítási díjak és határidők megtekintéséhez tegyen a kosárba terméket, majd adja meg a címét!
További egészségügyi javaslatok az epesavak alkalmazási területeiből:
Az epe és az emésztés
Az epe és az epesavak meghatározó szerepe az emésztésben
Epehólyag műtét után
Mit tehet az epehólyag műtét után jelentkező problémák esetén?
Bélbetegségek
IBS, Colitis ulcerosa és Crohn kór kapcsolata az epével
Epekő oldás
Hogyan kezelhető az epekő epesavakkal?
Magas koleszterinszint
Hogyan szabadítja meg az epe a szervezetet a felesleges koleszterintől?
Stressz
A stressz okozta emésztési problémák és az epesavak kapcsolata.
Immunrendszer támogatás
Az epesavak jótékony hatása az immunrendszerre
Pikkelysömör
Pikkelysömör (psoriasis) kedvező befolyásolása epesavakkal
Epekő elhajtása
Epekő elhajtása, eltávolítása, epehólyag műtét fajtái
Vitaminok és az epe
Zsírban oldódó vitaminok hasznosulása és az epe kapcsolata
Testsúly csökkentés
Hogyan járulhat hozzá a fogyáshoz az epe megfelelő működése?
Epesavak és az immunrendszer
Az epének van egy dezinficiáló, tehát fertőtlenítő hatása
Fertőzések esetén
Mit tehetünk különböző fertőzések enyhítésére?
Cukorbetegség és az epe kapcsolata
Hogyan befolyásolják az epesavak a diabéteszt?
Epesavak szerepe
Az epesavak élettani hatásai
Epekőzúzás (ESWL)
Hogyan gyógyítható az epekő?
Epe körforgás: áttekintés és előadás
Az epesavak szerepe az életminőségünkben