fbpx

Epesavak élettani hatásai

pic05-free-img.png

(Kivonatok szakirodalmakból és szakértői videóbeszélgetésekből)

1. Emésztés támogatása - zsírok lebontása epesav segítségével

’A gyomor, máj, epehólyag, nyombél és hasnyálmirigy szoros kölcsönhatásban állnak egymással. Tökéletesen kiegyensúlyozott együttműködésüknek köszönhető a jó emésztés. Már az étel látványára, illatára, de még inkább az ízére aktivizálódik a nyáltermelés, felkészül a gyomor és az epehólyag is az emésztésre, felgyorsul az epe termelés.

’A keletkező epesav természetes szappanként apró cseppekké alakítja a zsírokat, melyekhez így már az emésztőnedvek hozzáférnek, azaz a zsír megemésztéséhez elengedhetetlenül szükségesek. Ebből következően: ha nem jut elég epe a nyombélbe az ételek mellé, akkor a zsírok emésztése tökéletlen lesz.’

emésztés támogatása epesavakkal

Amennyiben az epe termelés, az epe ürülés, és az epe körforgás nem megfelelő, úgy a zsírok lebontása és az emésztés sem lesz kiegyensúlyozott, és ez székrekedést, puffadást, rossz közérzetet, esetleg hasmenést is okozhat.’ Forrás: Dr. Tihanyi István – Epesavak
A bélbe jutó epesavak zsírfölszívódást lehetővé tévő hatásuk révén gondoskodnak a zsírban oldódó vitaminok fölszívódásáról, majd a vérben is keringő epesavak segítségével a vérből a  sejtekbe való eljutásáról– a vitaminok igazi célállomásához.

Beszélgetés Dr. Balaicza Erika szakértővel az epesavak alkalmazási területeiről

Becsukom Tovább olvasom

2. Az epesavak hatása az epekövességre

„Az epekő a leggyakoribb epebetegség. A magyar lakosság 15%-át érinti élete folyamán ez a probléma.” Forrás: Házipatika

’Az epekőképződés megelőzésének egyik legfontosabb eleme, hogy a máj termeljen elég epét és megfelelő legyen az epe ürülés és minél könnyebben ürüljön az epehólyagból. Fontos a tartalmas, kiegyensúlyozott étkezés. Reggelire érdemes lágytojást, szalonnát, vajas pirítós kenyeret enni, ugyanis ezek hatására kiürül belőle az éjszaka folyamán termelődött epe.’ Forrás: Dr. Tihanyi István és és Béky László beszélgetése – Echo TV – Vitalitás

“Reggel étkezzünk úgy, mint a királyok, délben, mint a polgárok, este pedig, mint a koldusok.”

Az epe tekintélyes mennyiségben tartalmaz koleszterint. A koleszterin oldékonysága rendkívül rossz, de az epe nagy epesav- és lecitin tartalma lehetővé teszi oldott formában tartását. Bizonyos körülmények között a koleszterin / epesav-lecitin arány a koleszterin javára tolódik el, a koleszterin kicsapódik, így epekövek keletkeznek.’ Forrás: Guba Ferenc – Orvosi Biokémia

’Az epekőképződés több okból alakul ki:

  • Egyik ok lehet a napi 3, de minimum 2 liternél kevesebb szénsav, ízesítő és egyéb adalék mentes vízbevitel.
  • ’Másik oka a genetika, tehát családon belül főleg a nőknél öröklődik.
  • Nők esetében a terhesség időszakában is gyakran előfordul.
  • Továbbá életmód és étrend is befolyásolja ezt.
  • Leggyakrabban a túlzott mértékű zsírfogyasztás állhat a háttérben. Tehát a túlsúly és a magas koleszterinszint is hajlamossá teszi az embereket az epekövességre.
  • Másik esetben pedig ennek ellenkezőjekor a diétázóknál alakul ki, mert nem fogyasztanak elegendő mennyiségű zsíros, olajos ételt, amely megfelelő epe termelésre serkenti az epehólyagot.
  • Tehát összességében, főleg a genetika, a rossz táplálkozási szokások, a májműködés zavara áll az epekövesség hátterében.’ Forrás: Dr. Balaicza Erika  – Fix TV, Szinusz
epekő ellen

Az epekövesség főbb tünetei:

  • Jobb bordaív alatti tompa sajgás,
  • Emésztési panaszok: puffadás, hasmenés vagy székrekedés, kivilágosodó széklet, stb.
  • Epegörcs, hátba sugárzó fájdalom.

Mit tehet, akinél már kialakult az epekövesség?

  • ‘a kevésbé stresszes életmód enyhítheti az epekövesség tüneteit,
  • fontos a ’rostdús táplálkozás,
  • a rendszeres alkoholfogyasztás kerülése,
  • a rendszeres étkezés,
  • a megfelelő folyadékfogyasztás,
  • a túl zsíros – olajos – fűszeres – füstölt ételek kerülése’ Forrás: Henn Dóra dietetikus – Epekímélő étrend
  • epesav tartalmú kapszulák szedése az epekövesség tüneteit enyhíti,
  • a kb 15 mm-nél kisebb koleszterin kövek több havi szedéssel akár fel is oldhatók epesav kezeléssel.
Becsukom Tovább olvasom

3. Epesavak szerepe epehólyag műtét esetén

’Ha kiveszik az epehólyagot, természetesen annak a funkciója megszűnik, de epehólyag nélkül is lehet élni, bár megváltozott életminőségben. A máj ezután is termelni fogja az epét, ami a közös epevezetéken át a nyombélbe ürül folyamatosan.’ Forrás: Dr. Tihanyi László  – Epehólyag eltávolítás

’Ennek következtében, nagyobb epeigény esetén (pl.  magasabb zsírtartalmú ételek fogyasztásakor) nincs elegendő epe a kiegyensúlyozott emésztéshez, mivel nincs epehólyag és nincs ilyen esetekre tartalék epe. A zsírok nem emulgeálódnak megfelelően, ezért a vastagbélbe jutva a bélflóra kezdi el bontásukat, fokozott gázképződést, puffadást, esetleg székrekedést vagy hasmenést is okozva.

Az epehólyag eltávolítását követő hasi panaszok jelentkezhetnek ugyanúgy, mint az epehólyag kivétele előtt, ezek a puffadás, székletürítési zavar, reflux, bélgyulladások stb. Ilyen probléma esetén két lehetőségünk van, egyrészt kisebb ételadagokat és diétás ételeket fogyasztunk vagy pedig étkezés előtt beveszünk epesav tartalmú terméket.’ Forrás: Dr Balaicza Erika főorvos Fix TV, Szinusz 2016.06.08.

Becsukom Tovább olvasom

4. Természetes koleszterin szint csökkentés epesavval

’Az emberi szervezet számára szükség van koleszterinre, nagyon fontos sejtépítő elem. A zsírokat koleszterin nélkül nem tudja a szervezet feldolgozni.’ Forrás: Koleszterinre szükség van (Kurir 1992)

’Az egyik természetes lehetőség, hogy megszabaduljunk a felesleges koleszterintől a saját vagy kívülről bevitt epével történő koleszterin kiválasztás. A felesleges koleszterin kb. 20-30%-a alakul át epesavakká, míg a kb. 70% átalakulás nélkül bekerül (az epehólyagba). Tehát epesavak szájon át történő bevitelével elősegíthető a felesleges koleszterin lebontása.’ Forrás: Dr. Tihanyi László – A koleszterin és az epekövek

magas koleszterin
Bezárom Tovább olvasom

5. Az epesav baktérium- és vírusölő képessége

Az epesavak képesek elpusztítani a baktériumok egy csoportját, melybe a garat baktériumai is tartoznak. Ebből következően: csökkent gyomorsav termelés esetén a garatflóra normálisan jelen lévő tagjai lejutnak a nyombélbe, és ha a nyombélbe kiömlő epesavak nem pusztítják el a legfölső légutak és a garat lejutott baktériumait, a vékonybélbe kerülő – ott már rothasztó hatású – kórokozók gázképződést, puffadást, szélgörcsöket, esetleg hasmenést okoznak.’ Forrás: Dr. Légrády Péter – Tojás Táplálkozás Egészség (Tojáskönyv)

’A májfunkció esetleges károsodásával csökken az epesav termelés és ez gátolja a zsírok emésztését. Ezen túlmenően a zsírok ilyenkor bevonják a fehérjét és ezzel gátolják azok emésztését is. Az emésztetlen fehérje a bélbaktériumok táptalajaként szolgál és a baktériumok túlszaporodását eredményezi.’ Forrás: Guba Ferenc – Orvosi biokémia 394. oldal
„A székletünket 75%-ban víz, a fennmaradt 25%-ban fele-fele arányban emésztetlen rostok és elhalt, vagy élő baktériumok alkotják. A belekben a baktériumok pusztulása során endotoxinok (zsírszerű méreganyagok) képződnek. A folyamat során a felhalmozódott endotoxin molekulákat az epesavak kisebb, már nem mérgező egységekre bontják, így a bélcsatornában a méregtelenítés nagymértékben az epesavakhoz van kötve. Max Theiler kimutatta, hogy az epesavak inaktiválják még az olyan veszélyes kórokozót, mint a sárgaláz vírusát, és fontos szerepük van a herpesz elleni védekezésben is. Az epesavak endotoxinokra, baktériumokra, gombákra és vírusokra kifejtett semlegesítő hatását nevezzük fiziko-kémiai védekező képességnek.” Forrás: Dr. Tihanyi István – Epesavak

Az epesavak az endotoxinok hatástalanítása révén komoly szerepet játszanak az immunrendszer védelmében, amit az ez irányú kutatásai miatt a nagy nemzetközi hírnévnek örvendő Bertók Lóránd professzor találóan a szervezet fiziko-kémiai defenziójának nevezett el és vezetett be a tudomány nemzetközi fogalomtárába.

Becsukom Tovább olvasom

6. Epesavak hatása az epés refluxra

Refluxnak a gyomortartalom nyelőcsőn keresztüli visszaáramlását nevezzük. Reflux betegségről akkor beszélünk, ha a gyomortartalom nyelőcsőn keresztüli visszaáramlása az életminőséget rontó panaszokhoz vezet.

A helytelen életmód (pl. túl sok ülőmunka, stressz) és a rossz étkezési szokások (pl. késői vacsora) mellett a rossz epeműködés is okoz reflux betegséget. Ez a rossz epeműködés egy blokkot okoz a vékonybeleknél, amitől nem tud az étel lefelé haladni a bélcsatornában. Forrás: Házipatika – Reflux

Az epe útja, nem kiegyensúlyozott táplálkozás

Epesavak pótlásával az epe ürülés rendszeres lesz, valamint beindítja a vékonybél működését is, így megszünteti azt az irritációt és blokkoló folyamatot, amitől az étel felfelé tudott jutni és reflux szerű tüneteket eredményezett. Forrás: Dr. Tihanyi István és Béky László beszélgetése –  Echo TV, Vitalitás

Becsukom Tovább olvasom

7. Mi az epesavak szerepe a bélgyulladások enyhítésében?

IBS - Irritábilis bél szindróma, SIBO - Kontaminált vékonybél szindróma, Colitis ulcerosa - fekélyes vastagbélgyulladás, Crohn-kór

Ha probléma adódik a zsírok lebontásával, akkor rothadási folyamat révén fog a zsíremésztés megtörténni, ez elrontja a vastagbélben a baktériumflórát. Ez a zavar lehetővé teszi, hogy addig ismeretlen mikroorganizmusok megtelepedjenek, elszaporodjanak a belekben. Ennek köszönhetően beindulhatnak gyulladásos folyamatok, melyek fájdalommal, görcsökkel járnak és a felsorolt bélgyulladásokat okozhatják

Amennyiben az epe körforgás nem megfelelő vagy bármilyen okból sérül úgy az epesavak pótlásával hozzájárulhatunk ezen betegségek tüneteinek enyhítéséhez és gyorsabb lefutásukhoz, mivel az epesavak támogatják az epekörforgást, az emésztést, a bél- és az immunrendszer egészségét, részt vesznek zavarainak az enyhítésében.

Becsukom Tovább olvasom

8. Összefoglalva az epesavak hatásait

  • Az epesavak tehát rendkívül fontos szerepet töltenek be az emésztésben, az emésztőrendszer szerveinek működésében, a zsírok emésztésében, a fölöslegben maradó koleszterin eltávolításában, az egészség megőrzésében és a szervezet fiziko-kémiai védekezésében.
  • ‘Mindezen feladataikat viszont csak akkor tudják jól ellátni, ha étkezésünk kellően nagy zsírtartalmával elérjük az epehólyag  kiürülését reggel és lehetőleg még egyszer, késő délután. Természetesen a zsír mellett, az arányos szénhidrát és a fehérje bevitellel is törődni kell. Az egészségügyi szakirodalomban a következő ajánlott arányokkal találkozhatunk: 50% szénhidrát, 30% fehérje és 20% zsír.’ Forrás: Dr. Légrády Péter – Tojás Táplálkozás Egészség (Tojáskönyv)
Becsukom Tovább olvasom

Az oldal nyomtatásához kattintson az ikonra:

A GALLMET termékek MINDEN gyógyszertárban és a gyógynövény szaküzletekben is kaphatók vagy megrendelhetők!

Mindkét GALLMET termék  hasonló mennyiségben tartalmaz epesavakat, de a GALLMET-M gyógynövényeket is tartalmaz, melyek kiegészítik az epesavak emésztést támogató hatását.

 

20 000 Ft kosárérték felett 1 390 Ft szállítási kedvezményt adunk, 30 000 Ft felett pedig további 5% kedvezményt!

Felhívás: felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy az ünnepi időszakban a kiszállítás több napot csúszhat a szállítók túlterheltsége miatt.

Vásároljon közvetlenül a gyártótól!

A GALLMET terméket mindenki saját felelősségére használja és ajánlott, hogy az orvosával is egyeztessen!

A nemzetközi szállítási díjak és határidők megtekintéséhez tegyen a kosárba terméket, majd adja meg a címét!

gallmet.hu
hu_HUMagyar