fbpx

Dr. Bertók Lóránd professzor – Természetes ellenállóképesség: Epesavak és endotoxinok szerepe

Professzor Dr. Bertók Lóránd

Szerző: Dr. Bertók Lóránd professzor

Cím: Természetes ellenállóképesség: Epesavak és endotoxinok szerepe

Megjelenés helye: Studio Physologia 3, Scientia Kiadó, Budapest 1997

Dokumentum letöltése PDF-ben

Részlet:

Kísérleteken bizonyították, hogy a Gram-negatív baktériumokból felszabaduló endotoxin azért nem okoz tüneteket mert a bélben állandóan jelenlevő epesavak detergens hatásuk révén azt a helyszínen feldarabolják, nem mérgező kisebb részekre hasítják, melyek a bélben lévő fehérjékhez kötődnek.
Bizonyítani lehetett tehát, hogy az endotoxin csak epesav hiány esetén tud felszívódni a bélcsatornából.
A beadott epesavak ugyanis pótolhatják a szervezet pillanatnyi hiányát és belépve “bél-máj” körforgalomba fokozzák az epesavak termelődését és a bélbe való kiürülését, azaz beindítják a szervezet védekező mechanizmusát.
A bélnyálkahártya károsodása ugyanis csökkenti, vagy teljesen lehetetlenné teszi a kolecisztokinin (CCK) termelődését, melynek hiányában a szétesett baktériumokból felszabaduló endotoxinok fel tudnak szívódni, és bekerülnek a keringésbe. ami endotoxémiát és sokkot vált ki.
Az endotoxinok bélből való felszívódásával kapcsolatban sikerült megismernünk a szervezetnek egy eddig ismeretlen védekező mechanizmusát melynek jelentősége valószínűleg túlmutat bakteriális endotoxinok elleni védelmen. Ezt a védekező mechanizmust neveztük el a szervezet fiziko-kémiai védelmének.
A fiziko-kémiai védelem alapja tehát az epesavak detergens hatása.

Az oldal nyomtatásához kattintson az ikonra:

A GALLMET termékek minden magyar gyógyszertárban és egyes gyógynövény szaküzletekben is kaphatók vagy megrendelhetők!

20 000 Ft kosárérték felett 1 390 Ft szállítási kedvezményt adunk, 30 000 Ft felett pedig további 5% kedvezményt!

Felhívás: felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy az ünnepi időszakban a kiszállítás több napot csúszhat a szállítók túlterheltsége miatt.

Vásároljon közvetlenül a gyártótól!

gallmet.hu
hu_HUMagyar