Dr. Bertók Lóránd az 500 Legnagyobb Géniusz című könyvben


Idézet a könyvből:
Bertók Lóránd 1934. július 16-án született Debrecenben, Magyarországon. Állatorvosi diplomáját 1957-ben szerezte a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen. Ezt követően 1965-ben immunológiából PhD fokozatot, majd 1984-ben a Magyar Tudományos Akadémiától orvostudományi doktori (D.Sc.) címet szerzett.
A washingtoni Katolikus Tudományos Akadémia (USA) akadémikusa. Tudományos tanácsadóként dolgozik a budapesti Frédéric Joliot-Curie Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézetben. Jelenleg a Semmelweis Orvostudományi Egyetem mikrobiológiai tanszékének tiszteletbeli professzora, valamint a Rector Magnificus tudományos tanácsadója Budapesten. Hans Selye munkatársa volt Montrealban, Kanadában.
Prof. Dr. Bertók munkatársával felfedezte a leptospirák lipáz aktivitását, és kimutatta a fehérje-anyagcsere és az immunitás (antitesttermelés) közötti összefüggést, valamint a makroorganizmusok fajspecifikus ellenálló képességének módosítási lehetőségét. Felfedezte az epesavak hiányának szerepét a bakteriális (bél) endotoxin felszívódásában (transzlokációjában), illetve a szervezet ún. fiziko-kémiai védelmében. Kimutatta az epesavak (a koleszterin-anyagcsere végterméke) szerepét különböző patológiai folyamatokban (pl. sugárbetegség bélszindrómája, műtéti sokk, hormonális zavarok, pikkelysömör stb.). Új, radiodetoxifikált endotoxin készítményeket fejlesztett ki, amelyek védelmet nyújthatnak az endotoxin és különböző sokk-formák ellen (pl. endotoxin, műtéti, sugárzási stb.). Számos immunológiai hatást (pl. természetes immunitás növelése, endotoxin-tolerancia, immunadjuváns stb.) mutatott ki, és klinikai vizsgálatokban bizonyította e készítmény jótékony hatásait.
Prof. Dr. Bertók számos nemzetközi konferenciát, szimpóziumot és műhelyt szervezett.
Több mint 250 tudományos cikk, 200-nál több absztrakt, számos könyvfejezet és könyv szerzője, többek között a “Natural Immunity” (Elsevier, Amszterdam-New York, 2005) című könyvé. Prof. Dr. Bertók munkáira több mint 950 hivatkozás történt. Korábbi tanítványai a magyar orvostudomány vezetőivé váltak. 6 bejelentett szabadalom tulajdonosa. Szakmai érdemei alapján több orvosbiológiai szervezet választotta be vezetőségébe.
Prof. Dr. Bertók számos díjat és kitüntetést kapott, köztük 2002-ben a Széchenyi-díjat (a legmagasabb magyar tudományos elismerést), valamint 2005-ben a Magyar Köztársaság elnökétől érdemérmet.
A Magyar Lovas Szövetség távlovaglási szakágának alapítója és tiszteletbeli elnöke. 1993-ban távlovaglásban magyar bajnok, 1996-ban a Széchenyi Lovas Érem tulajdonosa. Számos életrajzi referenciakönyvben szerepel.
Borító, életrajz és tanúsítvány letöltése
Dr. Bertók Lóránd 2020-ban elhunyt
A GALLMET termékek MINDEN gyógyszertárban és a gyógynövény szaküzletekben is kaphatók vagy megrendelhetők!
Az oldal nyomtatásához kattintson az ikonra: [print-me]