Dr. Bertók Lóránd (1934-2020) emlékére

November utolsó napjaiban elhunyt Dr. Bertók Lóránd, címzetes egyetemi tanár, az MTA Széchenyi Díjas doktora.
Debreceni értelmiségi családban született, melynek hagyományait igyekezett folytatni, 1957-ben Budapesten szerzett állatorvosi diplomát. Kutató pályája 1967-től a Joliot-Curie „Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézetben” főosztály vezetőként indult, melynek utód intézményébe a haláláig minden nap bejárt. Tanult és dolgozott Stockholmban a Karolinska Intézetben és a Montreáli Egyetemen, ahová Selye János hívta meg.
Fő kutatási eredményei a természetes ellenálló képességben az epesavak és a bakteriális endotoxinok kapcsolatának felismerése volt. Tankönyvbe kerülő megfigyelése Kocsár Lászlóval együtt az, hogy az epesavaknak a zsír emulgeáláson kívül lényeges, élettani szerepe a bélcsatornában a bélbaktériumokból nagy mennyiségben képződő endotoxinok méregtelenítése. Ezt a jelenséget „fiziko-kémiai” védelemnek nevezte el. Ennek jelentőséget tulajdonított az allergiák kialakulásában is.
Látványos állatkísérletekben bizonyította az epesavak „természetes ellenállóképességet” fokozó hatását, aminek tudományos magyarázata csak az 1990-es években, a „természetes immunitás” folyamatainak és elemeinek megismerésével történhetett meg. Nagy bánata volt, hogy az emberi alkalmazást nem tudta elérni. Ezen kutatásai révén még egyszer a Nobel díj várományosa is volt.
Számos eredeti gondolata, ötlete volt. Szenvedélyesen vitatkozott, és nem mindig diplomatikusan. Színes egyéniségében együtt élt a Pozsgay Imre köréhez tartozó reformer, a magyar orvosi nyelv érzékeny „őre” és tökéletesítője, továbbá a távlovaglás országos bajnoka 1993-ban. A nemzetközi, de elsődlegesen a hazai immunológia jelentős alakja volt.
Dr. Sipka Sándor
Forrás: http://www.mit.hu/hirek.aspx?nid=102299&cid=32
Nyugodjon békében.
Az alábbi linkre kattintva elolvashatók kutatásai az epesavakkal kapcsolatban: https://gallmet.hu/?s=bert%C3%B3k&id=23801