fbpx

Epekő kialakulásának folyamata és oka – szöveg

Epekő kialakulásának folyamata és oka

Forrás: Dr. Légrády Péter – Tojás – Táplálkozás – Egészség
E. P. E. Kft. – Maecenas Könyvkiadó, Budapest – 2001

Ha el is tekintünk a bélbe kiürülő epe szerepétől – amiben a mennyiség és annak töménysége, koncentrációja döntő fontosságú –, s csak önmagát az epehólyagban fölgyülemlő epét nézzük, akkor a minél teljesebb kiürülés jelentősége az alábbi példával könnyen megvilágítható. Ha egy tartály megtelik vízzel, s mindig csak a tetejéről öntjük le a víz kisebb-nagyobb részét, az alján egyre inkább leülepszik iszapszerűen a hordalék, és az alsó vízrétegben egyre nagyobb lesz a koncentrációja. Ha viszont minden nap teljesen kiürítjük a tartályt, ha az összes vizet kiöntjük belőle, azzal a hordalékot is eltávolítjuk.
Mint már szó volt róla, de mert nem lehet elégszer szó róla, ezért most is: az epehólyag az éjszaka folyamán 6-10-szeresére betöményíti a májban termelt epét, s ha az étkezésekkel csak az epehólyag egy része ürül ki – hasonlóan a fönti példához –, a bent maradó rész egyre töményebb lesz. Egy idő után először iszapszerűen összecsapódik, kis gömbökké áll össze – ami ultrahangvizsgálattal jól látható, s a leleten iszap-golyónak (sludge ball) írnak le –, majd később már epekővé áll össze. Az epekő képződésének egyik legfőbb oka pedig a tartósan renyhén ürülő epehólyag.
De mivel az epehólyagban összegyűlő „hordalék” naponkénti kiürülése a jó emésztőrendszeri működésen kívül az egész szervezet számára is rendkívüli fontosságú a benne lévő epesavak miatt, így az csak mellékes hozadéka a minél teljesebb epehólyag-összehúzódásnak, hogy az epekőképződés veszélye is elhárul.

Teljes könyv letöltése PDF-ben!

Az oldal nyomtatásához kattintson az ikonra:

A GALLMET termékek minden magyar gyógyszertárban és egyes gyógynövény szaküzletekben is kaphatók vagy megrendelhetők!

20 000 Ft kosárérték felett 1 390 Ft szállítási kedvezményt adunk, 30 000 Ft felett pedig további 5% kedvezményt!

Felhívás: felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy az ünnepi időszakban a kiszállítás több napot csúszhat a szállítók túlterheltsége miatt.

Vásároljon közvetlenül a gyártótól!

gallmet.hu
hu_HUMagyar