Dr. Hegyi Péter - Az epesav terápia új irányai
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar
“A karunkon 2016 óta működő Transzlációs Medicina Központ vezetője – Dr. Hegyi Péter – az MTI-nek elmondta: az epesavak élettani és klinikai tulajdonságairól eddig is számos közleményt publikáltak, azonban olyan összefoglaló, amely ezt a két területet együttesen, transzlációs megközelítésében tárgyalja, eddig még nem született.
Mint kifejtette, az emberi szervezet által termelt epesav 95 százaléka a vékonybélből visszaszívódik, 5 százaléka pedig kiürül. Amennyiben az epe összetétele, mikrobiológiája vagy útvonala megváltozik, az komoly betegségek kialakulásához vezethet.
A tudományos cikkben mintegy tíz olyan gyógyszeres “támadási pontot” is azonosítottak, amelyekre ható gyógyszerek kifejlesztésével helyre lehet állítani az epesav normális körforgását és összetételét. Ezáltal csökkenteni lehet a betegségek kialakulásának esélyét és a már fennálló kóros állapot súlyosságát.
Dr. Hegyi Péter az összefoglaló jelentőségét érzékeltetve hangsúlyozta, hogy a közlemény több, jelentős népegészségügyi problémát okozó betegségben – mint például a heveny hasnyálmirigy-gyulladás, a Barrett-nyelőcső és a vastagbélrák – új terápiás útvonalakat tár fel, így jelentősen serkenti azok terápiájának további kutatásait és gyógyszerfejlesztéseit.”
Cikk megjelenésének helye: Physiological Reviews 2018.08.01.
Az oldal nyomtatásához kattintson az ikonra:
A GALLMET termékek minden magyar gyógyszertárban és egyes gyógynövény szaküzletekben is kaphatók vagy megrendelhetők!
20 000 Ft kosárérték felett 1 390 Ft szállítási kedvezményt adunk, 30 000 Ft felett pedig további 5% kedvezményt!
Vásároljon közvetlenül a gyártótól!
GALLMET-Extra * 60 db epesav, enzim és gyógynövény kapszula – Angol nyelvű csomagolásban
10 990 FtKapszula ár: 183 FtMegveszemGALLMET-Natural * 90 db epesav kapszula – Angol nyelvű csomagolásban
10 490 FtKapszula ár: 117 FtMegveszemGALLMET-Mix * 90 db epesav és gyógynövény kapszula – Angol nyelvű csomagolásban
10 490 FtKapszula ár: 117 FtMegveszemGALLMET-Natural * 60 db epesav kapszula – Angol nyelvű csomagolásban
7 990 FtKapszula ár: 133 FtMegveszemGALLMET-Mix * 60 db epesav és gyógynövény kapszula – Angol nyelvű csomagolásban
7 990 FtKapszula ár: 133 FtMegveszemGALLMET-Natural * 30 db epesav kapszula – Angol nyelvű csomagolásban
4 990 FtKapszula ár: 166 FtMegveszemGALLMET-Mix * 30 db epesav és gyógynövény kapszula – Angol nyelvű csomagolásban
4 990 FtKapszula ár: 166 FtMegveszemGALLMET – C-vitamin + Echinacea 60 db kapszula az immunrendszer normál működéséhez
4 370 FtKapszula ár: 146 FtMegveszemGALLMET – Q10 koenzim + Q1 NADH 60 db tabletta a szív egészséges működéséhez
5 970 FtKapszula ár: 199 FtMegveszem