A koleszterin-anyagcsere sarkalatos pontjai
Szerző: Dr. Légrády Péter
Cím: Tojás – Táplálkozás – Egészség (E.P.E. Kft. – Maecenas Könyvkiadó, Budapest – 2001)
A koleszterin-anyagcsere sarkalatos pontjai
A táplálékból származó és a szervezetben termelődő változó mértékű koleszterinkínálat, a szükséglet szerint szintén változó mennyiségben fölhasználódó koleszterin és a koleszterin eltávolítása, az elimináció összhangja teremti meg a koleszterin- anyagcsere egyensúlyát, melynek tükre a vér normális határok közötti koleszterinszintje.
Leszámítva az elenyésző hányadú örökletes zavarokat, a vér koleszterinjének kóros emelkedését az egyensúly fő tényezőinek zavara okozza, melynek elméletileg oka lehet a túlzott koleszterinfogyasztás is és csökkent elimináció is.
Egészségesekben még az extrém nagy koleszterin-bevitel sem eredményezi a vérszint kóros emelkedését, mert a már föl nem használódott és így fölöslegben maradó mennyiségtől megszabadítja a szervezetet az elimináció, melynek sarkalatos pontjai: az epe(sav)termelés, az epeelfolyás és -ürülés, valamint a széklettel való távozás.
Tehát a máj a koleszterint epesavvá alakítja át, azaz epesavvá alakulva megszűnik, fölhasználódik a koleszterinmolekula. Ez a folyamat az egyetlen lehetséges biokémiai út az emberi szervezetből a koleszterin eltávolítására. Ráadásul az epesav jelentős mennyiségű koleszterint is visz magával a májból az epeutakba és onnan továbbkerülve a bélrendszerbe, a széklettel nagy része végleg távozik is az emberi szervezetből. A nagymérvű igény kielégítése után a már fölös koleszterintől megszabadul a szervezet a hatékony eltávolító mechanizmus, az elimináció révén.
A szervezetben fölöslegben maradó, s így már valóban káros koleszterin végül lerakódik az érfalakra, beivódik sejtjeibe és érelmeszesedést okoz.
Az ételekkel – azok tartalmától függően – változó mennyiségű koleszterin jut a belekbe, ahonnan mintegy kétötöde szívódik föl néhány százaléknyi eltéréssel: nagy bevitel esetén kevesebb, koleszterinszegény étrenden több.
A 15 éven át az igencsak extrém mennyiségű, napi 25 tojást fogyasztó idős férfi esetében a fölszívódás mértéke jelentősen, 18 %-ra csökkent, viszont koleszterint alig magukhoz vevő vegetáriánusoknál csak 45 %-os a fölszívódás, az átlagost kevéssé meghaladó.
A fölszívódás mértékének szabályzó hatása azonban csak másodlagos: extrém koleszterinbevitelkor a jelentősen csökkent fölszívódás ellenére viszonylag sok koleszterin kerül a szervezetbe, több lesz a fölöslegben maradó is, melynek eltávolítását az eliminációs rendszer végzi.
Koleszterinszegény étrenden fokozódik a saját szintézis – hogy biztosítsa a szükségletet –, míg a nagyobb bevitel csökkenti azt, de még így is nagy a koleszterinkínálat, melynek föl nem használódó fölöslegétől a jól működő elimináció szabadítja meg a szervezetet.
Hasonlatos ez a szabályozás a kádba be- és elfolyó vízhez: ha már a kád peremén bukik át a víz és elönti a szobát, keveset segít ezen a befolyó mennyiség (az elfogyasztott koleszterin) csökkentése, miközben a lefolyás (az elimináció) akadályozott. Ugyanakkor mindkét csapból teljes erővel ömölhet a víz, ha szabad a lefolyás, mert a lefolyórendszer eleve nagyobbra méretezett (miként az egészséges szervezetben). A túlfolyó pedig a bevitel és saját szintézis egymásra hatása: a csökkenő fölvétel növekvő szintézissel, a növekvő bevitel pedig csökkenő saját termeléssel akadályozza a szervezet túlcsordulását koleszterinnel.
Természetesen e példa sem ennyire egyszerű (mint ahogy a koleszterin-anyagcsere sem az): a víz párolog, kifröcsög, de eldönthetetlenül kérdéses az is, hogy miért épp olyan az örvénylés iránya, avagy hogy a jobbra vagy balra forgással ürül-e gyorsabban a kád stb. – mint ahogy, kétségtelenül, a koleszterinforgalomban is léteznek ugyanilyen jelentőségű kérdések.
Lényegében tehát a korábbihoz képest fokozott epeképződéskor és ürüléskor normalizálódik a vérkoleszterin, azaz az élet során föllépő eliminációs zavar felelős elsődlegesen a magas vérkoleszterinért, leszámítva a kisszámú örökletes meghibásodást. Erre utal a korral kimutathatóan szaporodó eliminációs zavarok összefüggése a korral szintén növekvő koleszterinszinttel, mely aztán tartósan csökken e zavarok kiigazításakor. Ezért kis hatásfokúak még a túlzóan koleszterinszegény diéták is, mert elsősorban nem a táplálékkal elfogyasztott koleszterin okozza a bajt, hanem az elimináció zavara.
Az oldal nyomtatásához kattintson az ikonra:
A GALLMET termékek minden magyar gyógyszertárban és egyes gyógynövény szaküzletekben is kaphatók vagy megrendelhetők!
20 000 Ft kosárérték felett 1 390 Ft szállítási kedvezményt adunk, 30 000 Ft felett pedig további 5% kedvezményt!
Vásároljon közvetlenül a gyártótól!
GALLMET-Extra * 60 db epesav, enzim és gyógynövény kapszula – Angol nyelvű csomagolásban
10 990 FtKapszula ár: 183 FtMegveszemGALLMET-Natural * 90 db epesav kapszula – Angol nyelvű csomagolásban
10 490 FtKapszula ár: 117 FtMegveszemGALLMET-Mix * 90 db epesav és gyógynövény kapszula – Angol nyelvű csomagolásban
10 490 FtKapszula ár: 117 FtMegveszemGALLMET-Natural * 60 db epesav kapszula – Angol nyelvű csomagolásban
7 990 FtKapszula ár: 133 FtMegveszemGALLMET-Mix * 60 db epesav és gyógynövény kapszula – Angol nyelvű csomagolásban
7 990 FtKapszula ár: 133 FtMegveszemGALLMET-Natural * 30 db epesav kapszula – Angol nyelvű csomagolásban
4 990 FtKapszula ár: 166 FtMegveszemGALLMET-Mix * 30 db epesav és gyógynövény kapszula – Angol nyelvű csomagolásban
4 990 FtKapszula ár: 166 FtMegveszemGALLMET – C-vitamin + Echinacea 60 db kapszula az immunrendszer normál működéséhez
4 370 FtKapszula ár: 146 FtMegveszemGALLMET – Q10 koenzim + Q1 NADH 60 db tabletta a szív egészséges működéséhez
5 970 FtKapszula ár: 199 FtMegveszem