fbpx

26. hírlevél: Epeproblémák ritka tünetei: migrén, alvászavar, bőrszárazság

Mostani hírlevelünkben olyan problémákat mutatunk be, melyek gyakran epeproblémához is kötődhetnek.

Alvászavar

Amennyiben rendszeresen éjjel 2-3 óra ⌚ körül jelentkezik az ébredés, akkor valószínűsíthető, hogy epeprobléma állhat a hátterében. Ilyen esetben fontos, hogy ne a lefekvés előtt közvetlenül vacsorázzon, 🍽️ tehát minél korábbi időpontra kell időzíteni a vacsorát. Emellett pedig epesavak fogyasztásával és altató hatású gyógynövényekkel is érdemes próbálkozni.

Epés migrén

A migrénnek 😣 több fajtája van, nagyjából 300 különböző okból alakulhat ki. A bizonyítottan epés migrén jobb halántéknál és szemgödörnél jelentkezik, ilyenkor a fejfájás nagyon gyakran hányingerrel és hányással is együtt jár, amitől egyébként meg is szűnik, főleg ha epe is megjelenik a hányásban; így védekezik a szervezetünk.

Ellentmondásosnak tűnhet, de ilyen tünetek esetén is érdemes epesav tartalmú terméket fogyasztani (és más epestimuláló gyógynövényeket is), mert a javuló epe körforgás által akár teljesen megszüntethető a fejfájás.

Bőrszárazság, pattanásos bőr stb.

Közismert, hogy az epeműködés zavara bőrproblémákat okozhat, ilyen az ekcéma és a pikkelysömör.

Emellett az állkapocs környéki sok pattanás vastagbél problémákra utalhat. Az arcon megjelenő pattanások pedig vékony és patkóbél problémákra utalhatnak.

A száraz könyök szintén vastagbél problémákra utalhat. A repedezett sarok, ha a lábszár külső része reszelős, a korpás haj szintén utalhat epeproblémákra.

Ezzel magyarázható, hogy hiába használnak ezekre sampont, bőrápolót stb, az nem tünteti el a problémát, mert csak a tüneteket kezeli és nem a probléma okát.

A GALLMET epesav kapszulák 💊 használatával az emésztés, zsírfeldolgozás jobban működik, az epekörforgás zavarai csökkennek, eltűnik az esetleges puffadás, enyhíti a gyulladásokat az emésztőrendszerben, így az azzal összefüggő egyéb tünetek is enyhülhetnek, mint például a fentiek is.

gallmet.hu
hu_HUMagyar