fbpx

Felhasználói tapasztalatok, visszajelzések

Az oldalon szereplő vásárlóink teljes nevét és arcképét egyrészt adatvédelmi okokból nem tesszük ki, másrészt olyan egészségügyi problémákról írnak, amit nem biztos, hogy nyilvánosan vállalnának.

Kattintson a + gombokra az egyes tünetekhez tartozó visszajelzések megtekintéséhez!

epekő tünetei

Egy hete szedem, koleszterin követ mutatott az UH. Előtte 1 hónapja folyamatosan fájt a bordám alatt. Azt mondták, hogy megtört az epevezeték. Ráadásul Chron beteg vagyok 25 éve. Amióta szedem, csökkent a fájdalmam. Így folytatom a szedését, 3 hónap múlva kontrollra megyek!

A. Gabi – epekő, megtört epevezeték

Ez egy szuper cucc, apró köveim voltak! Megkérdeztem szakembert, radiológust és gasztroenterológust is. Mindkét szakterület úgy nyilatkozott, hogy ebből biztosan műtét lesz, mert olyan nincs, hogy megszűnik az epekő. Mindenképpen szedem tovább, mert segíti az emésztést, megelőzi a kőképződést. Sajnos örököltem a hajlamot 🙁

K.A. – epekőzúzás

Volt 2db 2,5 cm-es és több apró kő az epehólyagomban. Kb fél évig szedtem a Gallmet-Natural-t a műtét előtt. 1 és 0,5 cm-es követ szedtek ki. Koleszterin kő volt. Sajnos a műtét előtt nem készült ultrahang felvétel. Kellett volna, éreztem is, hogy jobban vagyok, de ezt nem gondoltam. Lehet, hogy megmaradhatott volna az epehólyagom. A mai napig szedem a Gallmet-et, sokat segít.

F.B.É. – epekőoldás, epeműtét utáni problémák

“Epepolipjaim vannak, és már ki volt írva a műtét, amikor a Facebookon szembe jött velem a hirdetésük. Vettem egy doboz GALLMET-Natural terméket és nagyon bevált, azóta nem volt epegörcsöm, vagy gyulladásom….”

B.Orsolya – Epepolip

“Tisztelt Gallmet!

Nagyon örülök, hogy rátaláltam a Gallmet-Natural kapszulára. Epeműtétem volt évekkel ezelőtt, de sajnos utána az epevezetékben is megjelentek apró epekövek. 2 héttel a szedés után voltam UH-n és teljesen eltűntek az epevezetékből a kövek!

További jó munkát kívánok Önöknek!

K.Andi – Epevezeték kövesség

“Lányomnak három havonta epegörcse volt, elkezdte szedni a GALLMET-et, naponta kettőt szed, azóta 3 éve nincs epegörcse.”

B.Z. – Epegörcs

“3 hónapja szedem a GALLMET-Natural-t. Fényévekkel jobban érzem magam. Epepolipom van, részleges volt az emésztésem, enni sem tudtam már rendesen. Amióta szedem a kapszulát, bármit ehetek és helyreállt az emésztésem is. ”

S.E. – Epepolip, részleges emésztés

“Én 2 éve szedem a GALLMET kapszulát. Számtalan epepolipom volt, 3 és 8 mm közöttiek. Az utolsó ultrahangon már csak 1 db 5 mm polipot látott a doki. Emésztésem is jó lett.”

V.B.H. – Epepolip

“Fél éve az utolsó UH 1 db 2 cm-es követ mutatott. Mellette 2 kicsi kő is volt és epesár dögivel. 2 napja volt az epeműtétem. A kő alig 1 cm-es volt és csak egy volt. Epesárról nem beszélt az orvos. Szóval a GALLMET-Mix jól dolgozott, várhattam volna még … de nem mertem… azért köszönöm!”

V.S.Zs. – Epekő, epesár


“Én kb 1 hónapja szedem a GALLMET-Mix-et. 6 éve az ultrahang kimutatta, hogy 12 mm-es epekövem van, azóta szenvedtem, sokszor volt borda alatti szúró fájdalom evés után és nagyon meg kellett válogatni, hogy mit tudok enni, viszont amióta szedem a GALLMET epesav kapszulát, azóta jóformán panaszmentes lettem, úgyhogy nagyon szépen köszönöm Önöknek. Természetesen most is odafigyelek, hogy ne terheljem olyan ételekkel magamat, amit nem bírok, de sokszor már jóformán bármitől rosszul voltam, most meg semmi panasz!

Műtétet nem nagyon szerettem volna, remélem, hogy így sikerül is elkerülnöm :)”

F.D. – Epekő

“Kb. 6 hónapja szedem a GALLMET epesav kapszulát és a fájdalmaim teljesen megszüntek. 2 cm-es epekövem van / bevallom van mikor “bűnözöm” egy kicsit / de görcseim egyáltalán nincsenek. Köszönöm Önöknek, hogy szinte élhetem a normális életet, hisz előtte már minden étel gondot okozott.”

E.B.D. – 2 cm-es epekő


“Április 16-án epehólyag gyulladásom lett szteroid injekciótól. Ahogy elmúlt a gyulladás, kiderült hogy van 6 db epekövem. Háziorvos nézte ultrahanggal. Június elején annyira fájt az epém, hogy elkezdtem szedni a Gallmet-Mix kapszulát. A háziorvos azt mondta hogy semmit sem ér, de nem is árt, ha gondolom próbáljam meg! Így napi 3-at szedtem. Most (október) voltam rendes ultrahangon és már csak “szemölcsöket” láttak és a gyulladás maradványait.

Tehát nekem nagyon bevált. Nem kell műteni a kövek miatt. A gyulladás miatt kőkemény diétát tartottam, se zsíros, se fűszeres, csak vegeta és só, de enni meg kell, hogy termelődjön az epe nehogy besűrűsödjön. Mínusz 21 kiló. Nekem segített. Sok szerencsét és jó egészséget kívánok.”

T.K. – 6 db epekő feloldása



“Tisztelt Forgalmazó!

Szeretném megosztani Önökkel, hogy alig 5 nap alatt minőségi változás következett be az életemben.
IBS, epekő, epe rohamok, görcsök, állandósult fájdalom jellemezte az utóbbi időszakot, amikor végső elkeseredésemben megtaláltam a GALLMET-Natural kapszulát.

Gondoltam ennél rosszabb már nem lehet.. De a második napon már enyhülni kezdett az állandó hasfájásom..
A 4-5. napon pedig már semmi tünetem nem volt, a hónapok óta tartó haspuffadás is megszűnt.
Nagyon örülök hogy rátaláltam a termékre!
Máris megrendeltem az újabb adagot.

Minden jót kívánok!”

K.V. – IBS, epe görcs



“Nekem tele van az epehólyagom kövekkel és epehomokkal, és már 4 hónapja iszonyatos görcsökkel küzdöttem, amikor egy Facebook csoportban ajánlották, hogy próbáljam ki ezt az étrend-kiegészítőt. Alapból nem vagyok híve az ilyen ajánlásoknak, de amikor már annyira szenvedtem, hogy a No-Spa, Cholagol, Algopyrin, Rowachol is csődöt mondott, azután megvettem a Gallmet-Mix kapszulát.

És láss csodást mintha elvágták volna a fájdalmakat. Ha nem velem történik, nem hittem volna el. Ennek lassan 5 hónapja, azóta nem jött elő. Igaz, azért kímélő ételeket eszem, és majd ha lehet ulrahangra menni, kiderül, mit csinált a köveimmel.

Egyébként csak a koleszterin kő oldható? Ha tényleg javít a koleszterinen és tényleg van epekőoldó hatása, akkor azoknak is javulniuk kellett.”

F-né A. – Epekő, epe görcs



Tisztelt Gallmed Kft!

Örömmel jelzem Önöknek, hogy az év eleji több hetes epe görcs után a Gallmet-Natural termék hatására, tartósan – immár kb 2-3 hónapja – megszűntek a panaszaim.

A Gallmet-Mix-et szedtem először (1 hétig) a gyógynövényekkel kombinált változatot, ami szintén rendkívül hatásosnak bizonyult, mert azonnali tünetmentesség áll elő tőle, de nekem a gyógynövények mellékhatásai kedvezőtlenek voltak. Ezután a sima epesavas terméket, a Gallmet-Natural-t próbáltam ki, amiből kikísérleteztem, hogy 1-2 naponta kell 1 kapszulát bevennem a teljes tünetmentességhez.

Ez azt jelenti, hogy:

– hónapok óta egyáltalán nincsenek epe görcsök,
– ehetek bármit, amit akarok, akár tömény libazsíros kenyeret is fűszerezve
– és magának a kapszulának sincsenek mellékhatásai.

Mindezek alapján köszönetemet szeretném jelezni Önökkel.

J.F. – Epe görcs



“Ez a kapszula nem olyan, mint a Dipankrin, meg a többi puffadásgátló szer, melyből bekapok egyet, és megszünteti a puffadást. A szervezetnek hozzá kell szoknia.
Tehát 1 hétig napi 1, a következő héten napi 2, és a 3. héttől lehet napi 3 kapszulát beszedni. A hatását (pl. epekő feloldás) csak hosszú távú használat után képes kifejteni. A hosszútávú használat alatt minimum pár hónap értendő.
Én 4 hónapon át iszonyatos epe görcsöktől szenvedtem, de más betegségem miatt nem műtöttek meg. Akkor kezdtem el szedni a GALLMET epesav kapszulát, ami kb. 10 nap alatt megszüntette a görcsöket. Ennek 11 hónapja. Hogy a köveket oldotta-e, nem tudom, mert pillanatnyilag a járvány miatt nincs lehetőség UH-ra.”

F-né A. – Epe görcs, epekő​


“Béky László úr által említett problémáim mind jelentkeztek a 2019-es évben. Decemberében kiderült, hogy epe problémám van, egész pontosan egy 0,4 mm nagyságú polip, ami mellett jelentősen vastagabb az epefal és sludge volt megfigyelhető az epehólyagban.
Természetesen azonnal kiírtak epehólyag műtétre, de 24 évesen én elfogadhatatlannak és korainak tartottam a műtétet. Azonnali életmódváltásba kezdtem. Azóta rendszeresen és egészségesen étkezem napi 5-6 alkalommal, heti 3-5 alkalommal edzek, elkezdtem különféle táplálékkiegészítőket, gyógynövényeket és gyógyteákat alkalmazni.
Ezeknek hatására 2020 májusára a sludge kiürült és az epehólyag fala is normalizálódott, de a koleszterin polip még mindig ugyan akkora volt. Ez sajnos a javulás ellenére is egy folyamatos jobb bordaív alatti nyomó érzéssel párosult, amely nagyon zavaró volt a számomra. Nemrég rátaláltam a GALLMET termékekre és azonnal rendeltem kipróbálásra az N és M termékekből, 3 napja alkalmazom a GALLMET-N terméket. Napi 3×1, tehát eddig csak 9 szemet szedtem be összesen, és a jobb bordaív alatti fájdalmam szinte teljesen el is múlt, nagyon minimális diszkomfort érzet érezhető csak, és már most sokkal jobb az emésztésem. Nincs az a zavaró puffadás sem egy fehérjeturmix vagy egy étkezés után.
Ilyen rövid idő alatt ez hatalmas változás számomra, amiért már most nagyon hálás vagyok Önöknek.
Kevesebb, mint fél év múlva megismétlem az UH vizsgálatot és akkor már úgy akarok írni Önöknek és beszámolni a tapasztalataimról, hogy ez a problémám teljes egészében megoldódott. Bátran ajánlom mindenkinek akinek hasonló problémái vannak az epehólyagjával illetve az emésztésével, mert rendkívül sokat segíthet.”

N.B. – Epepolip, jobb bordaív alatti sajgás


“Mint ígértem, jelentkezek a hasi ultrahang után!
A doktornő nagyon sokáig nézegetett, forgatott ide-oda, már arra gondoltam magamban, biztos meg akarja mérni rendesen mekkorák az “ékszereim”. Majd mikor végzett, feltette a kérdést: – Na akkor mondja csak el szépen, hogyan oldotta fel a köveket?!
Annyira boldog vagyok!!! Megszabadultam a 2 db 2mm-es kőtől!
Fel is írta a GALLMET kapszula nevét a doktornő, hogy ha találkozik epeköves pácienssel, akkor tudja ajánlani a lehetőséget!
Madarat lehetne fogadni velem!”

O.E.Sz. – Epekő feloldás

epekő, epekő feloldás, epehólyag műtét

Én sajnos csak jóval az epehólyag műtétem után találkoztam a Gallmet Natural-lal véletlenül! Egyik orvos, sem ajánlotta! Évek óta segíti az anyagcserémet, egészséges táplálkozás mellett. Minden orvosnak tudnia kellene erről a szuper étrendkiegészítőről!

Sz.Kata – epeműtét utáni problémák

Megműtöttek epekővel, és utána minden étkezés után hasmenésem volt. Megvettem a Gallmet-et és majdnem teljesen elmúlt. Köszönöm

V.M. – epeműtét után hasmenés

Szép napot! 2024.augusztus elején kezdtem el szedni a Gallmet Extra-t. 1 évvel epeműtét után találtam meg. Nekem nagyon bevált! Nincs puffadás, az emésztésem rendeződött, komfort érzet nagyon jóra változott! KÖSZÖNÖM!

T.M. – epeműtét utáni problémák

“Én már nem tudnék meglenni nélküle. 2022. januárban műtötték ki az epehólyagomat kövekkel, azóta szedem. Ha elfelejtem bevenni és zsírosat eszek, rögtön futok a WC-re. A szedése mellett tökéletesen rendben vagyok, úgyhogy csak ajánlani tudom mindenkinek!”

S.L.J. – Epehólyag műtét utáni hasmenés

“A legjobb a GALLMET, mivel természetes összetevőkből áll! Nekem sokat segített az epehólyag műtét után és a mai napig is! 2008-óta sok mindent kipróbáltam, de hosszú távon csak a GALLMET segített a puffadáson és emésztési problémákon. Köszönöm!”

S.D.K. – Epehólyag műtét utáni emésztési problémák

“Pár héttel az epehólyag eltávolítás után kezdtem szedni a GALLMET kapszulát. Előtte, amíg tartottam a diétát délelőtt csak háztartási kekszet tudtam enni, hogy ne legyen hasmenésem, de ha ettem egy kis főtt rizst párolt hússal utána 1-2 óra múlva hasmenésem volt. Az egyik Facebook csoportban ajánlották a GALLMET epesav kapszulát. Üzenetben kérdeztem meg a cégtől, hogyan kell szedni és melyik terméket ajánlják.
Az első kapszula bevétele után megszűnt a hasmenés! Nagyon de nagyon örülök neki csak az ebéd előtt veszem be. Emellett minden reggel még egy bodorrózsa kapszulát szedek. Köszönök mindent és ajánlani fogom a GALLMET epesav kapszulát! Szép napot kívánok!

P.T. – Epehólyag műtét utáni hasmenés

“Én 10 évvel az epe műtétem után találtam rá a GALLMET-re, mert újabb emésztési, görcsös tüneteim lettek. Egy 30 db-os és egy 60 db-os flakont fogyasztottam el, csodálkoztam a jó közérzet miatt, könnyű volt az étkezés, szuper napok. Ha van kő, ha nincs, mindenkinek nagyon sokat segít hiszen természetes anyagokból készült. Most rendeltem 90 db-ost is!”

K-né E. – Epehólyag műtét utáni görcs

“Epehólyag műtét után az epesav hiánya nagyon sok rossz tünetet okoz, különösen bőrproblémákat és közte allergiát is, mivel az epehólyag hiánya miatt nincs ahol raktározza a szervezet az epét. Ezért a toxikus anyagok felhalmozódnak, mert az epesav egyik feladata lenne, hogy ezeket lebontsa a szervezetben. Epesav pótlásra van szükség ilyenkor.
20 évvel ezelőtt műtöttek meg engem is. Mesélhetnék, hogy mennyi minden problémám volt ezalatt, amiket persze az orvosok elfelejtenek elmondani.
Nemrég rátaláltam egy tökéletes epesav pótló termékre, a GALLMET kapszulára és visszaállt a rend ennyi év után.”

L.Z. – Bőrproblémák és allergia

“Én egy hónapja szedem a Gallmet-Natural kapszulát. Elég fiatalon, 20 évvel ezelőtt távolították el az epehólyagomat és az emésztéssel azóta is gondjaim voltak.
A Gallmet kapszula szinte az összes problémámon segített. Nagyon jó termék, csak ajánlani tudom mindenkinek.”

B.L. – Epehólyag műtét utáni emésztési problémák

puffadás, emésztés

“Tisztelt Cím! Korábban egy ismerősöm javaslatára kipróbáltam 2 fajta terméküket is, így szeretném megosztani tapasztalataimat.

Gyomor és alhasi fájdalommal küzdök lassan két éve. Az emésztésem nagyon lassú, étkezés után folyamatosan kényelmetlen teltségérzetem volt, továbbá epés refluxos tüneteim voltak.

Az utóbbi időkben, lassan 3-4 hete, első héten Gallmet-Natural, majd ezt követően Gallmet-Mix kapszulákat szedtem és szedek is. Kezdetben napi 2 kapszulát, majd emelve az adagot napi 3-4-re, attól függően, hogy mennyire zsíros ételt fogyasztok.

4-5 nap után a hasi fájdalmak enyhülni kezdtek, mostanra pedig egészen az alig érezhető kategóriába ment át. A teltségérzet alábbhagyott, az adagok és étkezési szokás gondos betartásával pedig rendkívüli javulást lehetett elérni és a reflux is szinte teljesen megszűnt.

M.M. – Gyomor- és hasi fájdalom, reflux

 

Az epe útja, nem kiegyensúlyozott táplálkozás

“Epés refluxom volt, szinte már mindennapos hányással. GALLMET-Mixet szedem 1 hónapja. Szinte azonnal eltűnt minden tünetem. Bármit ehetek, nem okoz problémát.”

P.M. – Reflux

“Jobb borda alatti nyomás miatt ultrahangon voltam. Azt állapították meg, hogy nincs elég epe az epehólyagomban. Én már korábban is szedtem a GALLMET-et a refluxom miatt, de kb. fél éve abba hagytam. Amint megkaptam a dignózist újból elkezdtem szedni. Ez kb. 10 napja volt és már meg is szűnt a panaszom. Én már biztos hogy mindig szedni fogom! ”

“Tisztelt Cím! Korábban egy ismerősöm javaslatára kipróbáltam 2 fajta terméküket is, így szeretném megosztani tapasztalataimat.

Gyomor és alhasi fájdalommal küzdök lassan két éve. Az emésztésem nagyon lassú, étkezés után folyamatosan kényelmetlen teltségérzetem volt, továbbá epés refluxos tüneteim voltak.

Az utóbbi időkben, lassan 3-4 hete, első héten Gallmet-Natural, majd ezt követően Gallmet-Mix kapszulákat szedtem és szedek is. Kezdetben napi 2 kapszulát, majd emelve az adagot napi 3-4-re, attól függően, hogy mennyire zsíros ételt fogyasztok.

4-5 nap után a hasi fájdalmak enyhülni kezdtek, mostanra pedig egészen az alig érezhető kategóriába ment át. A teltségérzet alábbhagyott, az adagok és étkezési szokás gondos betartásával pedig rendkívüli javulást lehetett elérni és a reflux is szinte teljesen megszűnt.

M.M. – Gyomor- és hasi fájdalom, reflux

“Jobb borda alatti nyomás miatt ultrahangon voltam. Azt állapították meg, hogy nincs elég epe az epehólyagomban. Én már korábban is szedtem a GALLMET-et a refluxom miatt, de kb. fél éve abba hagytam. Amint megkaptam a dignózist újból elkezdtem szedni. Ez kb. 10 napja volt és már meg is szűnt a panaszom. Én már biztos hogy mindig szedni fogom! ”

“Én egy hete szedem a GALLMET-Natural-t. Állandó puffadással küzdöttem. 25 éve volt epehólyag műtétem. Állandóan égett a gyomrom. Egy hét után jelentősen javult az emésztésem és nem tapasztalok gyomorégést sem.

Óvatosan, napi egy kapszulát kezdtem el szedni reggelente és így is érzem a jótékony hatását.”

B.M.​ – Epehólyag műtét utáni puffadás és gyomorégés

“Második napja szedem a GALLMET epesav kapszulát és végre tudtam egy levest enni úgy, hogy nem égett a gyomrom!!

Végre úgy álltam fel az asztaltól, hogy tudtam mozogni, remélem ma már végig alszom az éjszakát is! Régóta nem alszom normálisan, a párom szokott éjjel vigyázni rám, hogy meg ne fulladjak a reflux-tól! Szinte csak ülve tudtam aludni!

De most végre megtaláltam a reményt!!
Köszönöm ”

B.M.M. – Epés reflux és gyomorfájás

“Én egy hete szedem a GALLMET-Natural-t. Állandó puffadással küzdöttem. 25 éve volt epehólyag műtétem. Állandóan égett a gyomrom. Egy hét után jelentősen javult az emésztésem és nem tapasztalok gyomorégést sem.

Óvatosan, napi egy kapszulát kezdtem el szedni reggelente és így is érzem a jótékony hatását.”

B.M.​ – Epehólyag műtét utáni puffadás és gyomorégés

“Két napja kezdtem szedni a GALLMET-Mix-et.

Hónapok óta küszködtem már IBS-szel és epés reflux-szal. Az orvos által felírt gyógyszertől rosszabbul voltam.
Időnként epeköves az epehólyagom, évek óta nem görcsölt be, de kevés epét juttathatott az epehólyagba.

Elképesztően sok információhoz jutottam a gallmet.hu oldalon, megértettem a romló látástól a pajzsmirigy alulműködésig, a bélproblémákon át az összefüggéseket, amit külön köszönök.

Két nap után eltűnt a diszkomfort érzésem, összehasonlíthatatlanul jobban vagyok. Várom és figyelem a változásokat.

Köszönöm.”

B.J.​ – IBS és reflux

“Én egy hónapja szedem a Gallmet-Natural kapszulát. Elég fiatalon, 20 évvel ezelőtt távolították el az epehólyagomat és az emésztéssel azóta is gondjaim voltak.
A Gallmet kapszula szinte az összes problémámon segített. Nagyon jó termék, csak ajánlani tudom mindenkinek.”

B.L. – Epehólyag műtét utáni emésztési problémák

Epepolip kezelése és epekő tünetmentessé tétele GALLMET-tel

“Két napja kezdtem szedni a GALLMET-Mix-et.

Hónapok óta küszködtem már IBS-szel és epés reflux-szal. Az orvos által felírt gyógyszertől rosszabbul voltam.
Időnként epeköves az epehólyagom, évek óta nem görcsölt be, de kevés epét juttathatott az epehólyagba.

Elképesztően sok információhoz jutottam a gallmet.hu oldalon, megértettem a romló látástól a pajzsmirigy alulműködésig, a bélproblémákon át az összefüggéseket, amit külön köszönök.

Két nap után eltűnt a diszkomfort érzésem, összehasonlíthatatlanul jobban vagyok. Várom és figyelem a változásokat.

Köszönöm.”

B.J.​ – IBS és reflux


“Crohn beteg vagyok, pár napja szedem és már érezhető a hatás. Sokat segített a hasmenés enyhítésében már ennyi idő alatt is☺

Sz.Sz. Éva – Crohn betegség

“A sok hasmenés teljesen kimarta az aranyeremet. Nagyon szenvedtem. Enterolt szedtem minden reggel, volt,h. 2- t is és elkezdtem szedni a GALLMET-Natural-t. Szép lassan kezd egyensúlyban lenni a székletem. Ajánlom….”

S.Marika – Hasmenés

emésztés támogatása epesavakkal

Én hónapok óta szedem a Mixet.Nagyon sokat segített az emésztésemben, rendbe tette a bőrömet, rendesen felszívódnak a vitaminok, segített a plusz zsír bontásában is. Nincs rossz érzés egy-egy nehezebb étel után.

Sok mindenkinek ajánlottam már, a leglátványosabb eredmény viszont egy durva pikkelysömörnél láttam.

V.K. – zsíremésztés, pikkelysömör

7 napig gyomorgörcsöm volt, se enni, se inni nem tudtam, minden kijött. Lufi volt a hasam. Elkezdtem szedni, napi 1-et óvatosan. Beindult az emésztésem, megszűnt a bélgázosodás. Életet mentett nálam. Jó szívvel ajánlom.

B.K. – gyomorgörcs, puffadás

Kb. két éve szedem a Gallmet-Mix-et most kipróbálom a Gallmet-Extrát. Remélem az is olyan jó lesz mint az előző! Sokkal könnyebb az emésztésem, igazából nincs is problémám azóta! Csak ajánlani tudom

C.K. – emésztési problémák

“2 éve szedjük, evés előtt 2 kapszula és jöhet a nehéz, zsíros étel, pl. csülök… ha csak pörkölt, nokedli, akkor 1 kapszula. Merem ajánlani…”

K.Zoltánné – Emésztés támogatása

“Én most vettem a héten GALLMET-Natural-t! Ettem töltött káposztát, előtte bevettem a kapszulát, és nem volt evés után semmi bajom! Az epém el van távolítva!”

P.F.J. – Epegörcs

“Én egy hete szedem a GALLMET-Natural-t. Állandó puffadással küzdöttem. 25 éve volt epehólyag műtétem. Állandóan égett a gyomrom. Egy hét után jelentősen javult az emésztésem és nem tapasztalok gyomorégést sem.

Óvatosan, napi egy kapszulát kezdtem el szedni reggelente és így is érzem a jótékony hatását.”

B.M.​ – Epehólyag műtét utáni puffadás és gyomorégés

“Tisztelt Forgalmazó!

Szeretném megosztani Önökkel, hogy alig 5 nap alatt minőségi változás következett be az életemben.
IBS, epekő, epe rohamok, görcsök, állandósult fájdalom jellemezte az utóbbi időszakot, amikor végső elkeseredésemben megtaláltam a GALLMET-Natural kapszulát.

Gondoltam ennél rosszabb már nem lehet.. De a második napon már enyhülni kezdett az állandó hasfájásom..
A 4-5. napon pedig már semmi tünetem nem volt, a hónapok óta tartó haspuffadás is megszűnt.
Nagyon örülök hogy rátaláltam a termékre!
Máris megrendeltem az újabb adagot.

Minden jót kívánok!”

K.V. – IBS, epe görcs

“Van egy kellemes mellékhatása. Zsírból fogy az ember. Nálam legalább is így van. Fogyókúra miatt rendszeresen nézik a testösszetételemet, nagyon örülök neki!”

Sz.Erzsébet – Fogyás

epekő, epekő feloldás, epehólyag műtét

“Béky László úr által említett problémáim mind jelentkeztek a 2019-es évben. Decemberében kiderült, hogy epe problémám van, egész pontosan egy 0,4 mm nagyságú polip, ami mellett jelentősen vastagabb az epefal és sludge volt megfigyelhető az epehólyagban.
Természetesen azonnal kiírtak epehólyag műtétre, de 24 évesen én elfogadhatatlannak és korainak tartottam a műtétet. Azonnali életmódváltásba kezdtem. Azóta rendszeresen és egészségesen étkezem napi 5-6 alkalommal, heti 3-5 alkalommal edzek, elkezdtem különféle táplálékkiegészítőket, gyógynövényeket és gyógyteákat alkalmazni.
Ezeknek hatására 2020 májusára a sludge kiürült és az epehólyag fala is normalizálódott, de a koleszterin polip még mindig ugyan akkora volt. Ez sajnos a javulás ellenére is egy folyamatos jobb bordaív alatti nyomó érzéssel párosult, amely nagyon zavaró volt a számomra. Nemrég rátaláltam a GALLMET termékekre és azonnal rendeltem kipróbálásra az N és M termékekből, 3 napja alkalmazom a GALLMET-N terméket. Napi 3×1, tehát eddig csak 9 szemet szedtem be összesen, és a jobb bordaív alatti fájdalmam szinte teljesen el is múlt, nagyon minimális diszkomfort érzet érezhető csak, és már most sokkal jobb az emésztésem. Nincs az a zavaró puffadás sem egy fehérjeturmix vagy egy étkezés után.
Ilyen rövid idő alatt ez hatalmas változás számomra, amiért már most nagyon hálás vagyok Önöknek.
Kevesebb, mint fél év múlva megismétlem az UH vizsgálatot és akkor már úgy akarok írni Önöknek és beszámolni a tapasztalataimról, hogy ez a problémám teljes egészében megoldódott. Bátran ajánlom mindenkinek akinek hasonló problémái vannak az epehólyagjával illetve az emésztésével, mert rendkívül sokat segíthet.”

N.B. – Epepolip, jobb bordaív alatti sajgás

4,5 cm-es epekő tünetmentessé válása, puffadás csökkenése

herpesz ellen epesavakkal

“Én az epeköveim okozta görcsök miatt kezdtem el szedni a Gallmet Mix-et, később váltottam az Natural-ra, mert az egy picivel olcsóbb.
Félek elkiabálni, de a teljesen megtelt epehólyagom 2 éve nem okozott problémát.

Azt nem tudtam, hogy a herpeszt is megszüntetheti, mivel a herpeszvírus, ha egyszer bekerült, többé el nem hagyja a szervezetet. Legalábbis eleddig így tudtam. Viszont nálam a rántott gomba, amit imádok, mindig ajakherpesszel járt együtt, így nemcsak az epém miatt óvakodtam tőle, hanem emiatt is, pedig valóban imádom.

Ám mostanában többször is megpróbálkoztam vele, mert annyira szeretem, hogy már rettenetesen hiányzott, és egyik alkalommal sem jött elő herpesz az ajkaimon. Ezt is a GALLMET-nek köszönhetem!.”

F-né A. – Herpesz, Epe görcs

Tisztelt Gallmet Kft!

Köszönöm Önöknek a Gallmet étrend kiegészítőt.

Az ECHO tévében figyeltem fel a termékre. 45 éves vagyok, szeretek mozogni, de az utóbbi években lassan, de folyamatosan emelkedett a koleszterin szintem, legutolsó méréskor 6,5 volt. Aggasztott a dolog, a háziorvosom szerint ez örökletes hajlam. Azt mondta, hogy ha ez igy folytatódik akkor koleszterin csökkentő tablettát kell szednem.

Saját magam egy ördögi körbe kevertem magam, fájt a hasam ezért hashajtót vettem be, a vesém viszont teljesen kikészült, viszont ha nem vettem be hashajtót akkor szenvedtem.
Ez teljesen megszűnt, mióta a Gallmet tablettát használom, minden helyre állt, amiben már nem is reménykedtem.

Tavaly nyáron miómát találtak a méhembe (sajnos nem kicsit). A műsor után rögtön beszereztem a Gallmet – N tablettát. (először interneten rendeltem, majd a környékbeli patikákban kerestem, ahol megrendelték számomra és azóta rendelik szükség szerint)

Nagyon jól érzem magam, úgy érzem, hogy napról napra tisztulok, a bőröm simább lett, és a hasam sem feszül, a miómáim teljesen tünetmentesek. A mozgás is könnyebben megy, nem fáradok el. Tovább bírom a terhelést.

Anyukámnak is veszem a terméket, Ő is szedi, szintén hasonló jókat tapasztalt. Most készülök laborvizsgálatra, szerintem a koleszterinem is javulni fog.

Önök szerint ha nem is tünteti el, de tünetmentessé teheti a Gallmet epesav kapszula a mióma okozta tüneteket? (eddigi tapasztalom szerint igen).

Nagyon remélem, hogy sokáig, hosszútávon hozzá lehet jutni a Gallmet étrend kiegészítőhöz, ezért sok sikert kívánok Önöknek!!!
A termék leírását megmutattam a háziorvosomnak, Ő is azt mondta, hogy jónak tartja és másnak is fogja ajánlani.

Jó lenne, ha minél több ember tudna a termék jótékony hatásáról.

T.L. – Koleszterin

Kedves Gallmet csapat!

Nagyon rossz gyógyszer szedő vagyok. Reggel még csak-csak eszembe jut, de délben és este már rendszerint nem. Ebből következik, hogy a GALLMET kapszulát is elég rendszertelenül szedem.

Napi hármat még soha nem vettem be, esetleg kettőt.
Magas volt a koleszterinem, a labor vizsgálaton 6,3 volt a mért adat.

Ekkor kezdtem el a GALLMET-et szedni. Pár héttel később a következő mérésnél 3,9 volt az érték. Azóta szedem (ami napi 1, max. 2 db), az érték 3,9 és 4,4 között mozog.
Üdvözlettel: Sné K.

S-né.K. – Koleszterin

Gallmet és az eczema, ekcéma

“Engem GALLMET mentett meg, epehólyag műtét után egyszer csak elkezdtem viszketni a testem minden részén. Több orvos is rémisztő diagnózist állított fel a tünetek és labor eredmények alapján.

Elkezdtem utána nézni az epekőműtétnek és rátaláltam a GALLMET weboldalra. Felhívtam a céget és segítettek, hogy csökkenhet a viszketés pár hét után, nekem már a harmadik naptól rendeződött a viszketés!”

L.S. – Epehólyag műtét utáni viszketés

“Életemben nem voltam ilyen hálás! Köszönöm! Annyira örülök, hogy rátaláltam a GALLMET-re. Végre szép a tenyerem! Nem hólyagos és száraz! Nagyon boldog vagyok! Köszönöm mégegyszer! Csak ajánlani tudom mindenkinek!”

V.Z-né – Száraz és hólyagos tenyér

“Epehólyag műtét után az epesav hiánya nagyon sok rossz tünetet okoz, különösen bőrproblémákat és közte allergiát is, mivel az epehólyag hiánya miatt nincs ahol raktározza a szervezet az epét. Ezért a toxikus anyagok felhalmozódnak, mert az epesav egyik feladata lenne, hogy ezeket lebontsa a szervezetben. Epesav pótlásra van szükség ilyenkor.
20 évvel ezelőtt műtöttek meg engem is. Mesélhetnék, hogy mennyi minden problémám volt ezalatt, amiket persze az orvosok elfelejtenek elmondani.
Nemrég rátaláltam egy tökéletes epesav pótló termékre, a GALLMET kapszulára és visszaállt a rend ennyi év után.”

L.Z. – Bőrproblémák és allergia

gallmet hatása reumára

“Amióta szedem a Gallmet-Natural kapszulát, teljesen megszűntek a reumatikus panaszaim.”

G-né H.M. – Reumás fájdalom

pikkelysömör, psoriasis kezelése

“Kb 10 éve szenvedek ekcémával és pikkelysömörrel.Alig van olyan termék, ami eddig tartósan segített, talán egyedül az akupunktúra. Most úgy döntöttem adok esélyt a GALLMET Mixnek. 3 napja fogyasztom. Elkiabálni nem akarom, de ami feltűnt, hogy felgyorsult a sebgyógyulás és nem jöttek újabb dolgok a bőrömre.
Bízom benne, hogy lesz még jobb!”

G.R. – Ekcéma és pikkelysömör

“4 éves korom óta van pszoriázisom. Egy éve szedem a GALLMET-Natural-t, végre múlóban van, csak ajánlani tudom. Most vagyok 63 éves! Idáig ez az egyetlen gyógykapszula, ami kitisztítja a szervezetet a mérgező anyagoktól.”

M.L. – Pikkelysömör

“Én egy hete szedem, és jelentős javulás történt a pikkelysömörrel. Úgyhogy nem fogom abbahagyni a teljes gyógyulásig, amit Béky László természetgyógyásznak és a GALLMET-nek köszönhetek. ”

I.F. – Pikkelysömör

“Jó napot kívánok!

A psoriasis mellett nekem autoimmun betegségem is van és már az első szem bevételénél éreztem, hogy sokat javultam a GALLMET-től. Még a bőrgyógyászom is meglepődött rajtam, hogy mennyit változott az állapotom. Nekem nagyon bevált!

Szinte minden testrészemen van pikkelysömör, de a GALLMET szedésekor enyhült a gyulladás és a viszketés. Naponta háromszor szedek be belőle. Továbbra is szedni fogom!”

Á.Z. – Pikkelysömör

epeműtét, epekő, emésztés, epehólyag

“Kedves forgalmazó!

Visszajelzést szeretnék adni a készítményükről! Többszörösen szeptált epehólyagom van (velem született). Nagyon régóta szenvedek tőle! De pár hónapja szedem a Gallmet-Mixet! És végre jól érzem magam!

Ha jobban vagyok naponta 1-2-t szedek, ha panaszaim vannak, akkor 2-3-at!

Kitartást és további sok sikert kívánok! Remélem minél több embernek fog tudni segíteni ez a GALLMET kapszula!”

B. Ilona – Megtört epehólyag

epekő, epekő feloldás, epehólyag műtét

“Jó estét kívánok!

Azt mondta az orvosom, hogy az epezsák van begyulladva és kiszáradva. Lassan egy hónapja szedem a GALLMET Mix-et, úgy ahogy javasolták. Tökéletesen érzem magam. Hálásan köszönöm a segítségüket!”

D. Éva – Gyulladt epezsák

FIGYELMEZTETÉS: Az 37/2004. ESzCsM rendelet 6. § (2) bekezdése értelmében az étrend-kiegészítő jelölése, megjelenítése és reklámozása során tilos a termékeknek betegséget megelőző vagy gyógyító hatást tulajdonítani, illetve ilyen tulajdonságra utalni. Ennek fényében a forgalmazó cég (GALLMED Kft. / GALLMED Ltd.) nem tulajdonít a termékeknek a betegséget megelőző, vagy gyógyító hatást. A termékek használata a szervezet öngyógyulását erősíti, és nem helyettesíti a szükséges orvosi kezelést, tehát konzultáljon orvosával. Amennyiben gyógyszereket is szed, az orvossal való konzultáció nélkül ne hagyja el őket, és semmiképpen sem egyik napról a másikra. A termékeket mindenki saját felelőségére használja!

A GALLMET / GALLMET Immune (AntiBac) termékeket mindenki saját felelősségére használja és ajánlott, hogy az orvosával is egyeztessen!

Az oldal nyomtatásához kattintson az ikonra:

A GALLMET termékek MINDEN gyógyszertárban és a gyógynövény szaküzletekben is kaphatók vagy megrendelhetők!

Mindkét GALLMET termék  hasonló mennyiségben tartalmaz epesavakat, de a GALLMET-M gyógynövényeket is tartalmaz, melyek kiegészítik az epesavak emésztést támogató hatását.

 

20 000 Ft kosárérték felett 1 390 Ft szállítási kedvezményt adunk, 30 000 Ft felett pedig további 5% kedvezményt!

Felhívás: felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy az ünnepi időszakban a kiszállítás több napot csúszhat a szállítók túlterheltsége miatt.

Vásároljon közvetlenül a gyártótól!

A GALLMET terméket mindenki saját felelősségére használja és ajánlott, hogy az orvosával is egyeztessen!

A nemzetközi szállítási díjak és határidők megtekintéséhez tegyen a kosárba terméket, majd adja meg a címét!

gallmet.hu
hu_HUMagyar