Koleszterinre szükség van?

Dr Légrády Péter

Szerző: L. Réti Anna

Cím: Dr. Légrády Péterről – Koleszterinre szükség van

Megjelenés helye: Kurir 1992.02.24.

Azzal az anyaggal foglalkozunk, amivé a koleszterin lebomlik. És egy tévéműsorban, a koleszterinnel, foglalkozó szakmai nagyok előtt azt mondta Légrády doktor, akár mindennap is megehetünk két-három tojást. Mert… („A koleszterint vagy megeszem, és ezt csak állati eredetű táplálékból lehet felvenni, erre szüksége van a szervezetnek, nagyon fontos sejtépítő elem, a női hormonokat ebből gyártja a petefészek, a férfi hormonokat ebből gyártja a here, a mellékvese ebből gyártja a szteroid hormonokat, és ebből gyártja a szervezet az epesavat, amivel mi foglalkozunk. Az első világháború idején, falun a zsíros holmikat marhaepében mosták ki, mert az egy szappan. A zsírt és zsírszerű anyagokat enélkül a szappan nélkül nem tudja a szervezet feldolgozni. Ennek működészavarával foglalkoztunk. Tehát a szervezetnek szüksége van koleszterinre – ha megeszem, az a jó, mert csak annyi hasznosul belőle, amennyire szükség van, például húsz tojásból csak három szívódik fel, de ha nem eszem meg, akkor is szükségem van rá, és a szervezet apró kis elemekből iszonyú-energiafelhasználással rakja össze a koleszterinmolekulát, ezért fogynak le a vegetáriánusok”).

A teljes írás elolvasható IDE kattintva!

A GALLMET termékek MINDEN gyógyszertárban és a gyógynövény szaküzletekben is kaphatók vagy megrendelhetők!

Mindkét GALLMET termék  hasonló mennyiségben tartalmaz epesavakat, de a GALLMET-M gyógynövényeket is tartalmaz, melyek kiegészítik az epesavak emésztést támogató hatását.

Magyarországon a szállítás és az utánvétel díját mi fizetjük, ezzel akár 1400 Ft-ot is megtakaríthat!

Több termék egyidejű vásárlása esetén további kedvezményt adunk!​

  • GALLMET-N * 30 db epesav kapszula

    3 290 Ft
    Eddig 251 db-ot adtunk el
    Kosárba teszem
  • GALLMET-N * 60 db epesav kapszula

    5 350 Ft
    Eddig 311 db-ot adtunk el
    Kosárba teszem
  • GALLMET-N * 90 db epesav kapszula

    7 000 Ft
    Eddig 1312 db-ot adtunk el
    Kosárba teszem

A GALLMET készítményt mindenki saját felelősségére használja és ajánlott, hogy az orvosával is egyeztessen!

A nemzetközi szállítási díjak és határidők megtekintéséhez tegyen a kosárba terméket, majd adja meg a címét!

Scroll to Top Optimized with PageSpeed Ninja